Elveszett, ellopott, eltűnt okmányok bejelentése

Amennyiben magyar okmányát ellopták, vagy elvesztette, ennek tényét be kell jelentenie a magyar hatóságok felé.

A bejelentés megtétele különösen fontos azért, mert az okmányokkal bárki visszaélhet,é s ebből  nagyon komoly kellemetlenségek támadhatnak. Amennyiben az okmányai elvesztését, ellopását nem jelenti be, a későbbiekben minden visszaélésért a felelősség Önt terheli. Kérjük, hogy a bejelentést először a helyi rendőrségen tegye meg, s ha jegyzőkönyvet kap, úgy azt is csatolja (az elvesztést nem lehet a rendőrségen bejelenteni). Egyes rendőrségek nem adnak jegyzőkönyvet, csak egy referenciaszámot, amelyet a bejelentésben kell feltüntetni. Vannak továbbá olyan rendőrőrsök is, amelyek nem fogadnak ilyen bejelentéseket, ez esetben a jegyzőkönyvben nyilatkozzanak, hogy erre nem került sor.

A bejelentést az erre szolgáló formanyomtatványon kell megtenni, amely a lap alján letölthető.

A bejelentést a konzulátuson ügyfélfogadási időben személyesen lehet megtenni. Előzetesen időpontot nem kell foglalni hozzá.

A bejelentést követően a konzulátus haladéktalanul gondoskodik az okmány letiltásáról.

Megtalált okmányok bejelentése

Amennyiben valamely korábban elveszett, eltűnt, vagy ellopott magyar okmányát megtalálta, vagy az előkerült, ennek tényét szintén be kell jelentenie a magyar hatóságok felé. Ezt a konzulátuson keresztül is megteheti a lap alján található nyomtatvány segítségével.

A bejelentés módja a konzulátuson azonos az okmányok elvesztésének, eltűnésének, ellopásának bejelentésével.

Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy tapasztalataink szerint a megtaláltként lejelentett okmányokkal való utazás gyakran problémákat okoz, ami abból is adódhat, hogy  megtalálás tényét nem vezetik át időben az erre szolgáló rendszeren. A legcélszerűbb megoldás a megtalált okmány használata helyett új okmány igénylése.

Letölthető adatlapok (hamarosan)

Jegyzőkönyv személyi igazolvány és/vagy útlevél elvesztéséről, ellopásáról
Kitöltési útmutató a személyi igazolványról, útlevélről szóló jegyzőkönyvhöz
Jegyzőkönyv vezetői engedély elvesztésének, ellopásának bejelentéséhez
Kitöltési útmutató a vezetői engedélyről szóló jegyzőkönyvhöz
Jegyzőkönyv útlevél, vagy személyi igazolvány megtalálásáról