Hírek

Moholy-Nagy 125 – A jövő fénye

125 évvel ezelőtt, július 20-án született Moholy-Nagy László, a nagy szellemi és technikai újító, világhírű magyar művész. Munkásságát a világ számos országában jól ismerik, művei az aukciókon rekordáron forognak, az alkotásaiból összeállított kiállítások London, New York, Chicago és Los Angeles legnagyobb múzeumaiban hatalmas látogatóközönséget vonzottak az elmúlt években. A világban egy valamit tudnak kevesen a 20. század eme meghatározó kísérletező, innovatív alkotójáról, mégpedig azt, hogy magyar volt.
Tovább

Áder János köztársasági elnök beszéde a Nemzeti Összetartozás Napján az Országgyűlés emlékülésén

„ Tisztelt Ház! Száz évvel ezelőtt ezen a napon – június 4-én – Magyarország gyászolt. Budapest is feketébe öltözött. A zászlókat félárbócra eresztették. Az újságok gyászkeretben jelentek meg. Az üzletek zöme, az iskolák és a hivatalok zárva voltak. A buszok és a villamosok megálltak. A fővárosban és mindenütt Magyarországon zúgtak a harangok. A magyarok öt percig csendben álltak. A veszteséget, a megaláztatást, a törvénnyé tett törvénytelenséget egyetlen magyar sem tudta feldolgozni. 1920-ban Magyarország elveszítette területének kétharmadát. Népessége 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre. Románia egyedül nagyobb területhez jutott, mint amekkora Magyarországnak megmaradt. Gabonatermő területeink jelentős része, erdeink 90 százaléka, vasúthálózatunk kétharmada a szomszédos országokhoz került. …….. „
Tovább

Kövér László az Országgyűlés elnökének beszéde a Nemzeti Összetartozás Napján az Országgyűlés emlékülésén

A nemzeti önazonossághoz való jognak az egyetemes emberi jogok részévé kell válnia A nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni, mert ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét - mondta Kövér László házelnök az Országgyűlés csütörtöki emlékülésén, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.
Tovább

A Külgazdasági és Külügyminisztérium bejelentése

Ismeretlen elkövetők a COVID19 vírus által generált helyzetet kihasználva próbálnak csalást elkövetni. Több esetben előfordult, hogy közvetlenül külföldi egészségügyi intézményeket, gazdasági társaságokat kerestek meg létező, vagy fiktív, esetleg felszámolás alatt álló vállalkozások nevében eljáró személyek, azzal, hogy nagy tételben rendelkeznek egészségügyi védőfelszereléssel (általában arcvédő maszkokkal), melyeket értékesítenének.
Tovább

Konzuli ügyintézés felfüggesztése

Felhívjuk a figyelmet, hogy a koronavírus okozta járvány terjedésére tekintettel a magyar külképviseletek 2020. március 16-tól kezdődően határozatlan időre felfüggesztik a konzuli ügyintézést! Külképviseletünk minden nap, 0-24 órában folyamatosan rendelkezésükre áll a következő telefonszámon: (0)556-520-390 (külföldről: +966-556-520-390). Ezen a számon a nagykövetség nyitvatartási idején túl is fogadjuk állampolgáraink megkereséseit.
Tovább