2021. március 24-én videokonferencia formájában rendezték meg a Magyar-Szaúdi Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság (KKVB) harmadik ülését.

A Magyar-Szaúdi Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság (KKVB) harmadik ülése. KKM

A magyar delegációt Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára vezette, szaúdi partnere Eid M. Al Thakafi, a szaúdi Külügyminisztérium politikai és gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.

A KKVB plenáris ülésén a társelnökök kiemelték, hogy a Bizottság harmadik ülése további lendületet ad a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly októberben tett személyes látogatást a Királyságban, Fejszál bin Farhán herceg, szaúdi külügyminiszter meghívására.

A magyar-szaúdi kereskedelmi kapcsolatokat illetően a külkereskedelmi mérleg biztatóan alakul. Tavaly a két ország közötti áruforgalom értéke 20 millió dollárral nőtt az előző évhez képest, és mind az export, mind az import tekintetében jelentős bővülést ért el, így mindkét fél érdekelt a kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztésében. Az ülésen a felek áttekintették a legfontosabb együttműködési területeket, különös tekintettel a kamarák közötti együttműködésre, a kereskedelemre, a mezőgazdaságra és az agrárkutatás-fejlesztésre, a vízgazdálkodás, az információs- és kommunikációs technológia, a felsőoktatás, valamint a sport területére.

Magyarország 1995-ben létesített diplomáciai kapcsolatokat Szaúd-Arábiával, rezidens nagykövet 1996-tól képviseli a magyar érdekeket az országban. A Közel-Keleten a Szaúd-Arábiai Királyság számít az egyik legfontosabb partnerünknek, amely jelenleg azon dolgozik, hogy gazdaságát diverzifikálja, tekintettel arra, hogy exportbevételének 95%-át és a GDP 45%-át az olajipar állítja elő. Ennek érdekében 2017-ben meghirdették a „Vision 2030" elnevezésű reformcsomagot, amely a gazdaság fejlesztését és az ország modernizálását szándékozik elősegíteni.

A felek egyeztettek több hamarosan aláírható megállapodásról, egyebek mellett az adóhatóságok közötti együttműködés, a turizmus és a beruházásvédelem területén. A plenáris ülést követően a társelnökök aláírták a Magyar-Szaúdi KKVB jegyzőkönyvét. A Bizottság következő, negyedik ülése Rijádban kerül majd megrendezésre.

https://kormany.hu/hirek/videokonferencian-keresztul-tartotta-harmadik-uleset-a-magyar-szaudi-gazdasagi-egyuttmukodesi-kormanykozi-vegyes-bizottsag